2009. október 1., csütörtök

Vacsoracsata 5. hét - Ada, a csinos műsorvezető a házigazda


Ada

Műsorvezető

A VIVA TV műsorvezetője, és nemrégiben diplomázott a Budapesti Kommunikációs Főiskolán.
Férje Bánszki László (Timo)- már elváltak, kollégája volt a zenecsatornánál. 2006- ban születtek meg iker fiai Bence és Bálint.
Forrás. storyonline.hu/sztarlexikon


A csütörtöki Vacsoracsatában Ada próbálta elkápráztatni vetélytársait főzőtudományával

Ada lakását egy nagyszabású vacsorához picinek találta, ezért a vacsorát Duna parti telkükön tartotta. Vásárolni gyerekeivel és Timoval ment. A két lurkó azonban nagyban megnehezítette Ada dolgát, a piacon mindent megnéztek, összevissza rohangáltak, igazi energia bombák voltak.

A vásárlás után Ada összepakolt, elköszönt csemetéitől és meg sem állt a Duna parti nyaralójukig. Az esti menüsort a verandán készítette el. A scampi elkészítésével nagyon meggyűlt a baja, akármennyire is próbálta nem tudta kibontani a páncéljából. Hosszas vesződés után azonban rájött a csínjára.

A welcome drinket egy játék keretein belül szolgálta fel. A főétel előtt Ada egy kis bemutatót tartott, kihozott a vendégeinek egy egyben meghagyott rákot, hogy megnézhessék, melyik része az, amiből a főétel készült. Előd már ekkor tudta, itt ő biztos éhen marad.

A vacsorát Ada is egy meglepetés produkcióval zárta, amibe Fruzsinát és Luandát is bevonta.

Ada főzőtudományát Előd 6, Luanda 7, Fruzsi és Gábor 8-8 pontra értékelte, így összesen 29 ponttal büszkélkedhet a fiatal anyuka.


Videó






Előétel:

Brokkolikrémleves

Hozzávalók:
brokkoli
krumpli
fokhagyma

bors
főzőtejszín
bacon
parmezán
leveskocka

Elkészítési mód:
Brokkolit rózsáira szedve megmossuk, a pici szárakat felszeljük. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és apró kockára vágjuk. A fokhagymát lehéjazzuk, szétnyomjuk. Annyi vízzel felöntjük, ami ellepi, majd a leveskockát is hozzádobjuk. 15 percig főzzük, míg meg nem puhul a burgonya és a brokkoli, majd hozzáöntjük a tejszínt és felforraljuk az egészet. A sajtot durvára reszeljük. A levest mixerrel pépesítjük, utána megsózzuk, borsozzuk. A sajttal és a baconnel (olajon megpirítottuk előtte) megszórjuk.


Az előételről:
Az est első fogása egy könnyű krémleves volt. Luanda az adás során elmondta, neki ez a fogás ízlett a legjobban, Fruzsi azonban sótlannak találta.



Főétel:

Feketetésztás scampi

Hozzávalók:
tészta
olaj

bors
scampi
fokhagyma
petrezselyem

Elkészítési mód:
A tésztát sós vízben megfőzzük, majd olajjal elkeverjük, hogy ne ragadjon össze. A rákokat megpucoljuk, megmossuk, sózzuk, borsozzuk, majd olajon pirítjuk, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és a főzőtejszínt.


A főételről:
Az est főfogása egy elég merész fogás volt, feketetésztás scampi. A pikáns ízvilágú fogásnak ugyanis a látványa kikészítette a vendégeket, Luandának erőt kellett vennie magán ahhoz, hogy megkóstolja a fekete tésztát. Végül aztán mindenki megbarátkozott a látvánnyal, és ha nem is lelkesen, de hozzáláttak a főétel elfogyasztásához. Elődnek azonban Ada vacsoráján sem sikerült megbarátkoznia a tengeri herkentyűkkel, így ebből a fogásból ő nem evett.



Desszert:

Mézes, joghurtos, babapiskótás gyümölcs nyalánkság

Hozzávalók:
babapiskóta
fagyasztott vagy friss gyümölcs
natúr joghurt
citrom
vaníliás cukor

Elkészítési mód:
Egy nagy tálba beleaprítjuk a babapiskótát, majd a többi hozzá valót is beletesszük, citrom levét belenyomjuk, és az egészet összekeverjük. Ha sokáig állni hagyjuk a piskóta nagyon megszívja magát és ezt sokan nem szeretik.


A desszertről:
Előd szerint, az est utolsó fogás esztétikai élményének elrontása, a gasztronómiai élmény rovására ment. Az utolsó fogása ugyanis látványában egy kicsit sem volt étvágygerjesztő, Louanda ezért nem is merte megkóstolni.


Forrás: rtlklub.hu

0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template