2009. szeptember 25., péntek

A hét Vacsoracsatáját Keresztes Ildikó vendéglátása zárta


Keresztes Ildikó

Színész, énekes
(Marosvásárhely, 1964. augusztus 8. – ) magyar színész, rockénekes
Az 1980-as évek elején édesanyjával áttelepült Magyarországra a jobb élet reményében.

1985-ben előadó művészeti képesítést szerzett az Országos Zenei Központban. 1987 és 1988 között az Ungár együttessel Skandináviában turnézott.
1990-től elkezdődött a musical-színésznői karrierje is.
1995-től a Soproni Petőfi Színház színésznője, ami 2006-ban az örökös tagjának választotta.
2009-ben zenekart alapított Keresztes Ildikó Band névvel.
Forrás. wikipedia.org


Péntek este Keresztes Ildikó kápráztatta el vacsoravendégeit szakácstudományával

A hét utolsó vacsoráját Keresztes Ildikó főzte. Magyar Attilához hasonlóan Ildikó is csak hírből ismeri a konyhát, főzni pedig még álmában sem szokott. Ettől függetlenül hatalmas lelkesedéssel és szeretettel indult neki a főzésnek, ami legnagyobb bánatára egy cseppet sem tudta ellensúlyozni tapasztalatlanságát. Amit tudott azt odaégetett és egyfolytában ügyetlenkedett.

Ildikó vendégeit a menühöz illően székelyruhában fogadta. A welcome drinket, ami áfonyás pálinka volt csuprokban szolgálta fel, és hogy megalapozza a jó hangulatot, a pálinka mellé egy zenés-táncos előadással kedveskedett. Rögtönzött koncertjéből egy őrült show lett, a jó hangulat kedvéért a lábával gitározott és a földön fetrengett.

De nemcsak Ildikó exkluzív koncertje, hanem a pálinka is megtette hatását. A vacsorát pedig egy meghitt zenehallgatással zárták.

Ildikó Anditól, Zitától és Zolitól 9-9 pontot kapott Attilától pedig 10-et, így összesen 37 ponttal büszkélkedhet, ami a héten a második helyhez volt elegendő.






Előétel:

Juhtúró gombócleves

Hozzávalók:
10 dkg juhtúró
2 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
2 evőkanál liszt
2 dl tejföl
2 tyúkhúsleves-kocka
1 evőkanál búzadara
1 teáskanál ecet
vagy citromlé
1 gerezd fokhagyma
csipetnyi cukor
ízlés szerint só

Elkészítés:
A gombócmasszához a tojást habosra verjük, majd összekeverjük a búzadarával, 1 evőkanál liszttel és a juhtúró felével. A masszát félretesszük. A leveshez a maradék lisztet a vajon megizzasztjuk, ezután 3 dl vízzel felengedve, folyamatos keverés közben sűrűre főzzük.
Apránként felöntjük még 6 dl vízzel, és kevergetve felforraljuk. Közben beletesszük a húsleveskockákat és a zúzott fokhagymát. Ötpercnyi főzés után belekeverjük a tejföllel simára kevert megmaradt juhtúrót, és az ecettel, valamint csipetnyi cukorral és sóval ízesítjük. A félretett gombócmasszát nedves kézzel egészen apró gombócokká formáljuk, és a
forrásban lévő levesbe tesszük. További 10 percig főzzük, azalatt a gombócok megfőnek.


Az előételről:
A pénteki vacsora első fogásaként egy gusztusos juhtúrógombóc leves került az asztalra. A könnyű leves Ildikó legnagyobb meglepetésre osztatlan sikert aratott vendégei körében.



Főétel:

Kolozsvári rakottkáposzta

Hozzávalók:
3/4 kg savanyú káposzta (váltott hideg vízben többször átmossuk, hogy ne legyen túlzottan savanyú az étel)
35 dkg sertéslapocka (darált)
10 dkg rizs (vagy árpagyöngy)
2 dl tejföl
8 dkg zsír vagy olaj
15 dkg kolbász
10 dkg füstölt szalonna
őrölt paprika

egész fekete bors

Elkészítés:
Az átmosott savanyú káposztát kevés olajban vagy zsírban puhára pároljuk. Ezzel egy időben a darált sertéslapockát kevés hagymás, paprikás olajban megpároljuk és hozzákeverünk 10 dkg párolt rizst. A hús lehet maradék sült vagy főtt hús is. A káposztát a hústöltelékkel rétegezve lábasba vagy tűzálló tálba 3-4 sorban összerakjuk, 2 dl tejföllel meglocsoljuk. A rétegek közé rakhatunk 15 dkg karikára vágott, párolt kolbászt (sőt karikára vágott kemény tojást) is, így az eredeti. Tetejét káposztával fedjük be, kolbászkarikákat rakunk rá és a maradék tejfölt, kevés húslével hígítva ráöntjük. Ráhelyezzük a vékony szeletekre vágott füstölt szalonnát, és 20 percig előmelegített, forró sütőben sütjük.


A főételről:
Azt fénypontja kolozsvári rakott káposzta volt. Ildikó az adás elején elmondta, ilyet még soha nem főzött. Az esélytelenek teljes nyugalmával szervírozta fel ezt a fogást is, ami az előzőhöz hasonlóan osztatlan sikert aratott a vendégek körében.



Desszert:

Citromos grízhab karamellel

Hozzávalók:
1 liter víz
8 dkg búzadara
17 dkg cukor
1 citrom reszelt héja és leve

Elkészítés:
A vízbe beleteszem a hozzávalókat, felfőzöm, míg a dara megpuhul, és jól megdagad (akkor jó, ha átlátszó, enyves állagú). Nagyon hidegre kihűtöm, majd habverővel felverem fehér habbá. Nem kell félni, mert nagyon finom hab lesz belőle! Kis tálkákba szedem, és a tetejét lekvárral vagy gyümölccsel díszítem.
Karamellel tálaljuk.


A desszertről:
Az est utolsó fogása citromos grízhab volt karamellel. A krémes, habos finomság Zita kivételével az összes sztárvendég tetszését elnyerte.


Forrás: vacsoracsata.tv

1 megjegyzés:

Milán on 2022. december 8. 19:46 írta...

Agresszív, részeg, faragatlan, rámenős, "erdélyi" törtető...

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template