2009. szeptember 6., vasárnap

A hét Vacsoracsatája vasárnap Kern András vacsorájával zárult


Kern András

1970-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ezután pedig a Vígszínházhoz szerződött.

Számos filmben szerepelt, állandó tagja a Heti hetes stábjának, és Woody Allen magyar szinkronhangja.


Kern András a világtörténelem legfürgébb vásárlója?
Egyik lábbal itt, a másikkal ott – így jellemezhetnénk legegyszerűbben Kern vásárlásai szokásait. Az elismert színész ugyanis pár percnél többet nem szánt a vacsorához szükséges alapanyagok beszerzésére.

Halk vízmorajlás, tücsökciripelés és madárcsicsergés. A hét utolsó Vacsoracsata helyszínére érkeztünk. Mai vendéglátónk, Kern András, aki fontosnak érezte, hogy az utolsó estét egy nyugodt, békés helyen töltse a Hetesekkel. Vacsorája helyszínéül ezért balatoni nyaralójukat választotta.

András kora reggel biciklire pattant, és nyakába vette a balatoni kisvárost, hogy minden alapanyagot beszerezzen az esti kerti sütögetéshez. A helyi közértben azonban egyáltalán nem időzött, a sorok között gyorsan végigrohant, összeszedte, ami a cetlijén szerepelt, majd ismét biciklire pattant és meg sem állt hazáig.

Az egész napos főzőcskézős után megérkeztek a Hetesek. Welcome drinkként Andris egy könnyű, frissítő italt készített, melyből Juditnak egy pohár is elegendő volt ahhoz, hogy becsiccsentsen. Előételként egy finom, bolgár salátát készített vendégeinek. Főételként faszénen sült húsokat tálalt krumplival és grillezett zöldségekkel, amit kint az udvaron, közösen grilleztek. A kerti sütögetés megadta az este hangulatát, és a desszert után a vacsora egy tábortüzes, borozgatós, énekelgetős estébe csapott át.

A pontozásnál András a többi férfihoz hasonlóan csak 49 pontot kapott,
így a Heti hetes tagjai közül Hernádi Judit lett a legjobb vendéglátó.





Előétel:

Sopszka saláta

Hozzávalók:
20 dkg kígyóuborka
20 dkg paradicsom
2 nagy vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg sós juhsajt
4 evőkanálnyi olívaolaj
2 evőkanálnyi borecet
petrezselyem
bors


A paradicsomot és az uborkát kockázd fel, a negyedekre vágott hagymát szeleteld, s mindezt keverd össze az apróra vágott fokhagymával és petrezselyemmel. Locsold meg az olajból, borecetből, sóból, borsból kikevert öntettel, majd az egészet hűtsd le. Tálalás előtt morzsold a tetejére a juhsajtot.

Az előételről:
Kern András előételként egy könnyű, egészséges bolgár salátát választott, ami Bajor kivételével minden vendégének ízlett. A népszerű színész ugyanis nem volt hajlandó megenni a bolgár különlegességet, helyette inkább vajas kiflit kért vendéglátójától.



Főétel:

Faszénen sült húsok krumplival és grillezett zöldségekkel

Grillezett zöldségek:
Hozzávalók:
nagy padlizsán
2 nagyobb cukkini
2 sárga színű paprika
2 koktélparadicsom
2 endivia saláta
8 zöld spárga
1 kis fej radicchio saláta
2 fej vöröshagyma
30 dkg tofu
2 dl tejföl
1 csomag zsázsa
2 dkg kapribogyó
1 gerezd fokhagyma
petrezselyem
szójaszósz
olívaolaj


Elkészítés:
A padlizsánt felszeleteljük, besózzuk, és szűrőbe tesszük, hogy jól lecsöpögjön. A paprikákat félbevágjuk, a cukkiniket hosszában vékonyan felszeleteljük. A paradicsomokat, az endíviákat és a hagymákat félbevágjuk, a radicchiót négy részre osztjuk, a megtisztított spárgát 10 percig sós vízben főzzük, majd feldaraboljuk. A zöldségeket egymás után forró grillrácsra tesszük: előbb a padlizsánt, a paprikát és a cukkinit, majd a spárgát, az endíviát, a radicchiót és a hagymát, végül a paradicsomot sütjük. A tofut kockákra vágjuk, és 3 percig grillezzük. Az összes hozzávalót megsózzuk, levesszük a tűzről, összekeverjük 2 evőkanál olívaolajjal meg 1 evőkanál szójaszósszal, és melegen tartjuk. Közben serpenyőben 2 evőkanál olajat forrósítunk, megpirítjuk benne a fokhagymát, majd összezúzzuk. Hozzáadjuk az elmorzsolt kapribogyót, 1 evőkanál finomra vágott petrezselymet és zsázsát. Amikor kihűlt, tejföllel összekeverjük. Nagy tálba halmozzuk a grillezett zöldségeket, és tálkában mellé kínáljuk a mártást.

Grillezett húsok
Hozzávalók:
1,5 kg hús (sertés, marha, csirke)
1,5 csapott evõkanál só
1 teáskanál õrölt kömény
1 teáskanál õrölt feketebors
2 teáskanál majoranna
3 fej fokhagyma
4 fej vöröshagyma
késhegynyi rozmaring
30 dkg füstölt szalonna (a kenegetéshez)
2 dl olaj
1/2 l sör

A húsokat jól besózzuk, a fûszereket (bors, kömény, majoranna, 1 fej zúzott fokhagyma) összekeverjük az olajjal és jó alaposan bedörzsöljük azokat. 2-3 órát állni hagyjuk, hogy a fûszerek jól átjárják a húst. Majd a tepsi aljára kevés olajat öntünk, belehelyezzük a csülköket, mellé dobáljuk a felnegyedelt vöröshagymákat és egy fej szétbontott fokhagymát. A sörbe beleaprítunk egy fej fokhagymát és a felszeletelt szalonna csíkokat ebbe mártogatva kenegetjük a csülköket. 190 C-ra elõmelegített sütõbe rakjuk és addig sütjük amíg a bõre szép piros és ropogós lesz. (Ezt az ételt elkészíthetjük faszénparázson is, a csontot kivesszük és helyére nyársat húzva, folyamatosan tekerve egyenletesen pirosra sütjük.) Köretnek héjában sült burgonyát kínálunk hozzá.

A főételről:
A főétel alapanyagait az asztal melletti tűzön nem a házigazda, hanem Hajós és Hajdu sütötte meg. A főétel még a finnyás Bajor is ízlett.



Desszert:

Smarni

Hozzávalók:
20 dkg liszt
4 tojás
2,5 dl tej
csipet só
1 evőkanál cukor
2 evőkanál sütőmargarin

Elkészítés:
A lisztet tálba szitálom. Egy habverővel belekeverem a tejet, a sót és a tojássárgáját. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd hozzáadom a cukrot, tovább verem. Egy nagy serpenyőben margarint hevítek, és beleöntöm a tésztát. A smarnit addig sütöm, míg az alja megpirul. Ekkor megfordítom, és a másik felét sütöm meg.Villával nagyobb darabokra szakítom, és forrón tálalom.

A desszertről:
Végül terítékre került az est utolsó fogása, a smarni. A Hetesek gyermekkorát felidőző finomság azonban senkinek sem ízlett. Hajdu szerint száraz, íztelen fogás, amit még a házi készítésű lekvár sem tudott feldobni.


Forrás: vacsoracsata.tv


0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template