2009. szeptember 3., csütörtök

Farkasházy Tivadar a csütörtök esti vendéglátó


Dr. Farkasházy Tivadar

Humorista, közgazdász, matematikus, újságíró.
1999 óta az RTL Klub Heti Hetesének oszlopos tagja. Kitüntetései: A Magyar Rádió első Humorfesztiváljának győztese (1974), Karinthy-gyűrű (1986), Opus-díj (1991), Pulitzer-emlékdíj (1992), Maecenas-díj (1993), Kollektív Pulitzer-díj (2000).



Farkasházy letesztelte vendégei tudását
Egy finom vacsorához okítás is jár - gondolta Teddy, aki két falat között bölcsességekkel bombázta vendégeit.

Csütörtök este a Heti hetes szószátyár tagjára, a bölcselkedő Tivadarra került a sor, hogy elkápráztassa vendégeit főzőtudományával. Az elmés házigazda azonban csak elméletben tudja a főzés csínját-bínját, gyakorlatban már nem. Vásárolni szeme fényével, Mimivel ment. A vásárlás során az összes vele szembejövő árust letesztelte, s a kérdések áradatától menekültek még az árupakolók is. Honnan származik a székelykáposzta? Ez micsoda? És ezt kik szeretik?

Éppúgy, mint a vásárlásnál, Mimike a főzésnél is besegített urának. Teddy akármennyire is próbált önállónak tűnni, az, hogy a hagymát jobbról vagy balról kell-e kavarni, még rajta is kifogott.

Tivadar nemcsak arra ügyelt, hogy menüsora kifogástalan legyen, hanem arra is, hogy a terítékbe se tudjanak belekötni. Összességében a fogások is finomak voltak, a közte levő történelemórák azonban majdnem alvásra késztették a vendégeket.
Az estét egy meglepetés koktélozás zárta, aminek a sztárvendége Overdorse gazdája volt. Az évszámokban gazdag estéért Kern András csak 9, a többiek azonban 10 pontot adtak, így Tivadarnak összesen 49 pontja van.








Előétel:

Rákkoktél, Kagylósaláta, Körözött

Rákkoktél
2 doboz rákkonzerv
1 rózsaszínű grépfrút
1 gerezd fokhagyma
10 dkg majonéz
1 dl tejföl
1 narancs leve
1 csokor petrezselyem 1 teáskanál mustár
porcukor
citromlé


A majonézt kikeverjük a tejföllel és a narancs levével. Mustárral, porcukorral, citromlével, sóval, felaprított petrezselyemmel, zúzott fokhagymával ízesítjük. A grépfrútot keresztben kettévágjuk, a hártyákból a gerezdeket kiskanállal kiemeljük. A gyümölcs húsát apróra vágjuk. A rákkonzervet lecsöpögtetjük. Összekeverjük a saláta hozzávalóit, leöntjük a mártással és 1 órát érleljük. Salátalevelekkel kibélelt üvegkelyhekben tálaljuk. Pirítóst adunk mellé.


Kagylósaláta
1 üveg kagyló (lehetőleg ne natúr)
1 nagy kovászos uborka
1-2 zöldhagyma vagy 1 póré
1 marék színes paprikák (zöld, piros, sárga)
1 paradicsompüré (kb 1,5-2 dl)
fél citromlé
só, bors
2 gerezd reszelt fokhagyma
petrezselyem

A hozzávalókat összeaprítom kb 1,5 cm-re. A paradicsompürét felmelegítem, sózom, borsozom. Hozzáadom a feldarabolt zöldeket, fokhagymát, kb 4 percig főzöm kis lángon. Hozzáadom a kockázott uborkát, citromlevet. Belekeverem a kagylót, ha már kihűlt és csak langyos. Jól lehűtöm. Salátával, paradicsommal, stb díszítem a tálaláskor. Előre el lehet készíteni, vendégváró. A kovászos uborka nagyon feldobja.


Körözött
1 kis vöröshagyma fele
30 dkg juhtúró (részben tehéntúró is lehet)
3 evők. tejföl
1 kk. mustár
1 mk őrölt kömény
fél kk. pirospaprika
fél kk csípős vagy csemege Piros Arany
fél mk. őrölt fekete bors
1 mk. Fokhagymakrém

A héjától megfosztott vöröshagymát nagyon finomra vágjuk. A túrót tálba tesszük, villával összetörjük, a hagymával, a tejföllel, a mustárral, a köménnyel, a pirospaprikával, a borssal és a fokhagymakrémmel fűszerezzük, piros arannyal tüzesítjük.
Tálalásig letakarva hűtőszekrénybe tesszük. Puha kenyérrel kínáljuk.
A körözöttet kicsumázott húsos zöldpaprikába is tölthetjük. Ezt hűtőszekrényben megdermesztjük, majd karikákra vágva tálaljuk. Ebben az esetben a túróhoz tejföl helyett 5 dkg vajat keverünk, hogy keményebb, jobban szeletelhető legyen.

Az előételről:
Egy kis állófogadás, majd jöhet a vacsora. Ezt az elméletet vallja Farkasházy Tivadar, aki előétel címszó alatt annyi mindennel traktálta vendégeit, hogy Hajós András értetlenül csak annyit kérdezett: itt egyfolytában enni kell?



Főétel:

Székelykáposzta

Hozzávalók:
70 dkg sertéscomb vagy lapocka
1 evők. vöröshagymakrém
3 evők. olaj
fél evők. pirospaprika

fél mk. őrölt fekete bors
fél mk. majoránna
1 kisk. fokhagymakrém
1-1 zöldpaprika és paradicsom
80 dkg savanyú káposzta
2 dl tejföl
1 evők. finomliszt

Elkészítés:
A húst 1-1,5 centis kockákra vágjuk, majd a vöröshagymakrémmel ízesítve, az olajon fehéredésig sütjük. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és egy kevés vizet öntünk rá. Megsózzuk, a borssal, a majoránnával és a fokhagymakrémmel ízesítjük, és a kicsumázott, nagyon apró kockákra vágott paprikát meg a paradicsomot vagy lecsót is hozzáadjuk.
Kis lángon, lefödve körülbelül 45 perc alatt félpuhára pároljuk, közben, ha zsírjára sül, mindig egy kevés vizet öntünk alá.
A káposztát, ha túl savanyúnak találjuk, kissé kimossuk, és kinyomkodjuk. Ezután a szálait, mert általában túl hosszúak, egy-két vágással rövidebbre aprítjuk. A félkész pörköltbe keverjük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. (A káposztával együtt egy maréknyi átválogatott és megmosott rizst vagy árpagyöngyöt is főzhetünk bele.) Továbbra is kis lángon, lefödve még körülbelül 50 percig pároljuk. Közben elfövő levét vízzel pótoljuk. Akkor jó, ha a hús és a káposzta is egyszerre puhul meg.
A tejfölt a liszttel simára keverjük, és a káposzta levét ezzel sűrítjük.

A főételről:
Hernádi Judit az egészséges étkezés híve, a főfogásból mégis annyit evett, mint aki egy hete csak algát eszik. Teddy a káposztával mindenki kedvére tett, így főfogása osztatlan sikert aratott.



Desszert:

Palacsinta

Hozzávalók:
10 dkg liszt
1 csipetnyi só
2 db tojás
3 dl tej
étolaj a kisütéshez
túró
lekvár

Elkészítési mód:
Szitáljuk a lisztet egy keverőtálba, ízesítsük egy csipetnyi sóval. Kezünkkel készítsünk a közepébe egy mélyedést, majd üssük bele két tojást. Öntsünk hozzá 0,5 dl félzsíros tejet és egy evőkanál étolajat. Kezdjük el habverővel keverni a közepétől kiindulva addig, míg a tojás, az olaj és a liszt összekeveredik, majd erősen keverjük sima tésztává. Utána kis adagokban keverjük hozzá a maradék 2,5 dl tejet.
Forrósítsuk fel a palacsintasütőt, majd egy evőkanál olajjal csorgassuk meg. Öntsük bele a palacsintatésztát, és a szokásos módon süssük ki.

Desszertről:
Mikor terítékre került az utolsó fogás, a vendégek már annyira tele voltak, hogy csak udvariasságból ettek egy-egy, legfeljebb két palacsintát. Ennek ellenére erről a fogásáról is csak dicshimnuszokat zengett az asztaltársaság.



Forrás: vacsoracsata.tv


0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template